chapter two

Remegtek a lábaim, levert a víz, a pulzusom az egekben ugrálhatott… Ezek után már végképp nem tudtam mit gondoljak… Az egész tanári kar ott ült előttem az egy sorban lévő asztalok mögött. Néhányan mosolyogtak, például Miss Carver, de egyesek csak fapofával, kávét szürcsölgetve, vagy esetleg valami magazint lapozgatva, unottan üldögéltek. Mrs. Cage illedelmesen leült középre, Miss Carver, és….és az édesanyám közé. Anyu? Mi az isten történik itt? Nem, most már biztos nem rossz. Hiszen anyu is mosolyog…

-Foglalj helyet-mutatott az igazgatóasszony a velük szemben lévő, de nem túl közeli székre. Nagy nehezen odabotorkáltam, remegett a lábam, a kezem, összekoccantam a fogaim, mint mikor fázom. Mikor a szék elé értem lehuppantam, de nem vadon, inkább csak izgatottan. Sarkaimat széttoltam, térdeimet pedig összekoccantottam, és kicsit előrébbhajoltam, hogy jól lássam tanáraimat. Ismét belülről kezdtem harapdálni a számat, de némát leszidtam magamat, mondván, nem vagyok kannibál. Nagy szemekkel pillantottam végig azokon az embereken, akik az elmúlt 4 évben értelmet vertek belém. Voltak olyanok, akiket szerettem, sőt… bálványoztam. De akadtak olyanok is akik nem nagyon szívleltek engem, és hát úgy elég nehéz lett volna nekem szeretni őket. Ekkor már mindenkinek rajtam volt a tekintete. Pillantásom végül megállapodott anyukámon, és kérdő pillantással néztem rá. Ő viszont csak mosolygott.

-Már biztosan nem tudod elképzelni miről van szó Bella-jelentette ki mosolyogva Mrs. Cage, így ráemeltem a tekintetem, és tudatlanul megráztam a fejem. Tényleg nem tudtam.

-Nos… megnyugodhatsz, nem rossz dolog. Sőt, kifejezetten jó dolog, és ráadásul tiszteletreméltó. Azért nem is sejtheted miről van szó, mert ilyet már nagyon régen csináltunk. Mikor is volt?-tekintett körbe, de választ ismét nem várt, hiszen visszaemelte rám a pillantását-Szóval nagyon régen… Ezért is nagyon nagy megtiszteltetés.

-De mégis micsoda?-szaladt ki a számon, és tudtam, hogy az a hangsúly közel sem megfelelő a tanáraimmal szemben, ezért rögtön elnézést is kértem a kirohanásomért.

-Semmi gond, Bella. Látom mennyire izgatott vagy. Nagyon régen volt iskolánkban olyan tanuló, aki a gimnázium negyedik osztályáig tudta tartani a kitűnő posztot, ilyen nehéz szakon. Mert a konyha szak nem könnyű… Közel sem… Ha valakinek megemlítetted, biztos azt hitte hogy milyen jó neked, hiszen csak főznöd-sütnöd kell. Akadt már ilyen Bella?-kérdezte gyengéden, mire vadul bólogatni kezdtem. Ha valakinek megemlítettem a szakomat, tényleg ezt hitték. És hiába magyaráztam, hogy nem könnyű, nem hittek nekem…-De tévednek. Nem csak a konyhában vagytok. Ha valaki szakács szeretne lenni, annak tökéletesen kell tudnia a kémiát. És a fizikában is teljesen otthon kell lennie. És ez nem egyszerű dolog egy tinédzsernek. Neked még is sikerült. Úgy, mint az elmúlt években senkinek. És ezért szeretnénk megjutalmazni-és innentől kezdve biztos voltam benne, hogy akármi is lesz a jutalom, én örülni fogok neki, nem kicsit. Hiszen a mi iskolánk nem kicsiben játszik.

-Kaptunk egy felkérést. Édesanyád már beleegyezett. Már csak a te véleményedre vagyunk kíváncsiak. A felkérés pedig egy One Direction nevű együttestől érkezett. Az április végén induló Where We Are nevezetű turnéjukra szeretnének felvenni egy hölgyet, aki főz nekik. A menedzserük megelégelte, hogy folyton drága éttermekbe járnak, és szórják a pénzt. A fiúknak pedig csak az az egy kikötésük volt, hogy lány legyen-mosolyodott el sunyin Mrs. Cage… De én ahhoz még túlságosan le voltam maradva, hogy reagálni tudjak. Mi? Azt akarják, hogy kísérjem el a One Directiont a világkörüli turnéjukra? És én főzzek nekik? ENGEM VÁLASZTOTTAK? Teljesen lefagytam. Szerettem a One Directiont. Nem voltam őrült Directioner, de bírtam a számaikat, meg a srácokat is. És most hogy ilyen közeli lett az élmény, hogy találkozhatok velük, ráébredtem, hogy eddig milyen távoli volt. Nem tudtam mit mondhatnék.

-Azért láthatod itt az összes egykori, és mostani tanáraidat, mert közös döntés volt. Kisebb kiesésekkel, mindenki rád gondolt, aki pedig nem, az is belátta, hogy te lennél a legtökéletesebb erre a posztra. Természetesen egy pótembert is kijelöltünk, és minél hamarabb várnánk válaszodat, mert ha nemleges, tájékoztatnunk kéne a pótember szüleit, és őt is. Örülnénk, ha még most megkapnánk a válaszodat, ugyanis a vasárnapi repülővel mennél Londonba. Lenne pár napod összeismerkedni a srácokkal, lakhatnál valamelyikük házában 4 napig. Utána csütörtökön indulnátok is az első helyszínre, Kolumbiába. Majd onnan tovább. Mi természetesen nem kényszerítünk, de mi is, és édesanyád is nagyon örülnénk neki, ha tapasztalatot szereznél. Emellett az iskolánk hírneve is nőne, te pedig pénzt keresnél, az iskola 25%-ot kérne. Mind úgy hisszük ez így korrekt, főleg, hogy nem kis összegről van szó. De én már eleget mondtam. Szeretném meghallgatni a te véleményedet is-fejezte be. Én pedig még mindig teljes sokkban voltam. A testem viszont műkdött, még ha nem is teljes összhangban az agyammal. Bólintottam. Meg akartam csinálni, de egyben rettegtem is. Eszembe jutott, ami szerintem mindenki másnak is legelőször eszébe jutott volna. Mi van, ha nem jövök be nekik?! Mi van, ha utálni fognak?! De ezen az érzésen felülkerekedett az izgalom. Ez az izgalom sokkalta más volt, mint amit délelőtt éreztem. És kezdtem megérteni mitől olyan őrültek a One Direction rajongók. Nem is őrültek. Csak izgatottak. Még mindig bólogattam, mikor végre kijöttek a számon a hangok.

-Igen. Meg szeretném csinálni-ingattam a fejem

-Nagyszerű! Ez esetben, behívhatod Tarat, hiszen mindketten tudjuk, hogy hallgatózik, és szeretnék tőle kérni valamit-mosolygott Miss Carver rám, és fejével az ajtó felé bökött. Felálltam, odasiettem az ajtóhoz, és amint kinyitottam, Tara a nyakamba borult, és szorosan ölelt. Ezek szerint mindent hallott. Örültem neki, hogy olyan barátnőm van, aki örül nekem, és nem féltékenykedik. Mikor elengedett rámosolyogtam, és visszafordultam az asztalok felé. Mosolyogva figyeltek minket.

-Azt azért remélem tudod, Bella, hogy tanulnod attól még majd kell. És szeretnélek megkérni rá téged, Tara, hogy minden nap add le az anyagot Bellanak, és faggasd ki, hogy milyen az élet a nagyvilágban. Természetesen minket is érdekel, és te majd elmesélheted nekünk, Bella történeteit. Benne vagytok?-kacsintott Miss Carver, mire mindketten bólogattunk. Hogy ne lettünk volna benne?!

-Ezesetben…foglaljatok helyet! Még rengeteg megbeszélnivalónk van-szólalt meg ismét osztályfőnökünk, mire mindketten leültünk, és figyelemmel hallgattuk tanárainkat.