Egy általam egykor még általánosnak hitt napon rohantam az iskola folyosóján a
legjobb barátnőmmel Taraval. Az első óránk kémia volt, és már késésben voltunk,
ugyanis reggel bedöglött a kocsim… Az osztályfőnöm büszke mosollyal állt meg
előttem, mielőtt beléphettem volna a terembe.
-Bella-szólított meg-Kérlek gyere be a tanári szobába az órák
után-mondta igyekezve elfojtani mosolyát. Tarara pillantottam, aki kérdőn
nézett rám, csakhogy én sem tudtam mit szeretnének tőlem. Magatartásom és a
szorgalmam is rendben van, általában nem kavarok nagy port a suli területén,
csak egy egyszerű negyedikes vagyok-pörgettem végig gondolataimban, hogy vajon
mit is akarhat. Tararól visszapillantottam Miss Carverre. Fiatal volt, 34 éves,
nem úgy mint a többi tanár általában, akik már nagyon a nyugdíj felé
igyekeztek. Egy évvel azelőtt került az iskolába, mint a mi osztályunk. Egy próbaéve
volt, és mivel megfelelt a következő évben már osztályt vállalhatott. Így lett
az osztályfőnökünk egy fiatal, mindig mosolygós Carry Carver nevű hölgy. De a
mosolya más volt mint máskor, miközben várakozón pislogott rám.
-Rendben-rebegtem, és beleegyezésem után el is igyekezett.
Gondolom órája volt.
-Valami rosszat tettem?-pillantottam félénken barátnőmre, aki még
mindig összevont szemöldökkel toporgott mellettem.
-Nyugi! Biztos nem lesz semmi baj-simított végig a karomon, majd
biztatóan rám mosolygott. Beharaptam az ajkam, majd odaléptem a terem ajtajához
és lecsúsztattam a kezem a kilincsre, majd lenyomtam, és betoltam az ajtót.
Beléptünk a terembe, és mint vártam, minden szem rám szegeződött. Mrs.
Zagorsky csak egy futó pillantást vetett ránk, majd intett a fejével, hogy
üljünk a helyünkre. Lehajtott fejjel igyekeztem a padomhoz, majd bevágtam magam
a helyemre. Lecsúsztattam a vállamról a táskát, és a padom mellé tettem, és kicipzáraztam
a táskám, aminek a zaja a csendben fülsüketítőnek hatott. Tara is leült a
mellettem lévő padba, és ő is előpakolta a felszerelését az órára. Amint Mrs.
Zagorsky úgy vélte hogy lelkiekben már ott vagyunk az órán folytatta az óra
anyagának a magyarázását. De én nem voltam ott az órán, még csak fél füllel
sem. Még mindig azon jártak a gondolataim, ami a folyosón történt. Rosszat csináltam? Nem, biztosan nem…arról
csak tudnék, ha valami bajban lennék…A tanulási átlagom olyan, mint mindig. Ajj
nemtudooom. És ez volt egész nap. Nem csak kémia órán, hanem az azt követő
matek, angol, technika, fizika és a konyhás órán. Az utolsó óra után rohantam
kezet mosni, mert mivel ugye konyhás óra volt, tiszta kaja volt a kezem. Olyan
erővel és gyorsasággal dörzsöltem le az ujjaimról a kelt tésztát, mint még
soha. Tara is mellettem igyekezett, ő csakugyan olyan izgatott volt mint én.
Ugyanis napközben a félelmem izgalommá alakult, hiszen ráébredtem, hogy nem
csak rossz dologról lehet szó…Sőt, nagy valószínűséggel nem leszidni akarnak,
hiszen az egész napom azzal telt, hogy átgondoltam az eltelt napjaimat, és
semmi sem jutott eszembe, ami vádként hozható fel ellenem. De ugyanakkor azt is
tudtam hogy egyes tanárok bármire képesek. Viszont Miss Carver mosolygott, és
határozottan izgatott volt. És az órák végére, már én is szétrobbantam ettől az
érzéstől. Keményen dörzsöltem a kezem a törülközőbe, majd felkaptam a táskám,
és sietős léptekkel elhagytam a termet. Az osztálytársaim ismét megbámultak,
azon a napon nem először, nem másodszor, és még csak nem is harmadszor. Mikor
fizika órán felszólított a tanár, és én nem tudtam válaszolni, többen leesett
állal néztek rám. Na nem, mintha stréber lennék…Csak éppen rossz tanuló sem
vagyok. Mikor a tanári szoba elé értem kifújtam a levegőmet, amiről addig nem
is tudtam, hogy bent tartottam. Pár másodperc múlva Tara lihegve ért be, majd
mikor kétkedve pillantottam rá, bíztatóan mosolygott. Az ajtó felé fordultam,
majd tettem egy pár lépést, és kopogásra emeltem a kezem. Már csak meg kellett
volna lendítenem a kezem, és akkor pár percen belül megtudtam volna, hogy mi
miatt görcsöltem egész nap. Ám a kezem nem akart mozdulni. Úgy éreztem minden
bátorságom inába szállt, és hirtelen semmi támogatás nem jutott eszembe, amit
mondhattam volna magamnak. Biztos voltam benne, hogy leszidnak, kirúgnak az
iskolából, de az okát nem tudtam. A gyomrom hirtelen felfordult, a kezem
megremegett, a következő pillanatban Tara szorítását éreztem a derekamon, amint
maga felé fordít.
-Hé kislány! Minden rendben van! Emlékszel Miss Carver arcára?
Boldog volt. Büszke volt. Csak jó dolog lehet. Hallasz Bella?-szorította meg
gyengéden a karomat. Belül a számat harapdáltam, és lehajtott fejjel
bólintottam. Igaza van – mondtam
magamban. Felemeltem a fejemet, egy halvány
mosolyt eresztettem meg felé egy halvány mosolyt, majd valamivel magabiztosabban,
mint az előtt az ajtóhoz fordultam és kopogtam kettőt. Nem a leghangosabban, de
kopogtam. Tara körülbelül 10 másodpercig bírta a csendet, és hogy senki nem
nyitotta ki az ajtót, utána egy „Az istenit!” kiáltással szorosan mellém állt,
és már emelte a tenyerét, hogy megcsapkodja az ajtót, ám mikor Mrs. Cage, az igazgatónő kinyitotta az ajtót,
megszeppenten húzta vissza a kezét.
-Á, Tara szívem, régen láttalak, hogy vagy?-mosolygott rá az idős
hölgy. Mrs. Cage nagyon régóta tanított az iskolában, és még az előtt
igazgatóasszonynak választották, hogy mi az iskolába kerültünk. Földrajzot
tanított, és mivel mi konyha szakra mentünk csak első és második évben volt föcink,
utána már magasabb óraszámban kellett tanulnunk a kémiát és a fizikát, és
minden nap volt legalább egy gyakorlati óra (amit mi-diákok-csak konyhás órának
nevezünk), ezért nem fért az órarendbe, így nem tanított minket Mrs. Cage ezek után.
Sajnáltam, ugyanis szerettem a tanítási módszereit, viszont nem bántam, hiszen
tudtam, hogy ha a földrajzot is beletették volna a tanmenetbe, akár 8 óránk is
lenne egy nap. Az pedig nem hiányzott, tekintettel a sok tanulnivalóra.
-Bella. Már vártunk-fordult felém Mrs. Cage még mindig mosolyogva,
nem várva meg Tara válaszát. Biccentettem, mire ő hátat fordított, és elegánsan,
apró termete miatt kis léptekkel betipegett a szobába. Egyértelmű volt, hogy
azt várja, hogy utánamenjek. És az szintén egyértelmű volt, hogy Tara nem jöhet
be velem.
-Bella…-kezdett volna támogatni ijedten, de félbeszakítottam.
-Minden rendben Tara. Megoldom-jelentettem ki, és fogalmam sem
volt honnan volt olyan magabiztos hangom, mikor belül rettegtem. De Tara arcát
látva kívülről nem a félős énem látszott, hanem a magabiztos, határozott
kiállású Bella.
-Minden rendben lesz-mondta, de úgy hatott, mintha már nem is
engem, hanem inkább saját magát győzködné.
-Hát persze… Mint mindig-fogtam meg az állát, felemeltem, és
rámosolyogtam. Még megöleltem volna, de a szobából köhögést hallottam. És senki
nem volt beteg, Inkább hatott figyelmeztető köhögésként. Sietős léptekkel
bementem, és behúztam magam mögött az ajtót. De attól, amit megpillantottam,
ismét minden önbizalmam elszállt. Remegtek a lábaim, levert a víz, a pulzusom
az egekben ugrálhatott…Ezek után már végképp nem tudtam mit gondoljak…
nagyyoon tetsziik*-*vároom a köviit♥♥
VálaszTörlésKoszi, szerintem holnap mar lesz is a kovetkezo;):* Nessa.xx
Törléswaaaa de jóóóó
VálaszTörlésszia :) mostmár határozottan jobban írsz, sőt, tökéletesen! a fogalmazásod nagyon jó, nagyon jól használod a szavakat. viszont észrevettem néhány dolgot. vannak benne értelmetlen mondatok mint például : "Felemeltem a fejemet, egy halvány mosolyt eresztettem meg felé egy halvány mosolyt...". ami nem baj, néha nekem is elkalandoznak a gondolataim, és már én sem tudom, hogy hol hagytam abba egy mondatot :) ezért mindig olvasd át többször is amit írtál. :)
VálaszTörlésa másik ami zavaró, hogy nem tagolod a szöveget. egybefolyik az egész, nincsenek szövegrészek, bekezdések, semmi. amikor görgetek le alig találom meg, hogy hol is tartottam, szóval néhány entert lenyomhatnál miközben irsz :)
a másik, hogy... túl sok mindent beleírsz. soksok pici lényegtelen apró dolgot. például: "Lecsúsztattam a vállamról a táskát, és a padom mellé tettem, és kicipzáraztam a táskám, aminek a zaja a csendben fülsüketítőnek hatott." .... meg viszketett a fülem, kényelmetlen volt a gatyám, kicsit elhelyeszkedtem, közben köhécseltem egyet meg elhelyeszkedtem a széken meg a barátnőmre néztem, meg valaki tüsszentett egyet az osztályban, meg madarak csicseregtek és a pad barna színű volt. érted... túl sok dolog, ami lényegtelen. kicsit vontatott az egész történet. ezt az egészet, amit te, ebbe a fejezetbe beleírtál, simán meg ehet írni fele ennyi karakterből. és igazából, ebben a fejezetben nem történt semmi. sokkal jobb lett volna, ha beleírod hogy mit is akartak a tanárok a lánytól. hogy izgalmas legyen a történet :) amúgy nagyon jól írsz kicsit hasonlit az írásod Stephenie Meyerére :)
remélem tudtam segiteni :)
xx
szia:)
VálaszTörlésKöszi hogy szóltál, nem is tudom mért nem vettem észre ezeket a hibákat. Pedig olyan egyértelműek... A mindennapi életben is elég furcsán fogalmazok, általában nem viszem le a hangsúlyt, egyszerre mondok el mindent, és akik ismernek ezeket már megszokhatták. Úgyhogy nagyon kell figyelnem, hogy érthetőek legyenek a mondatok mások számára is. Na ez nem nagyon sikerül néha.
A tagolásra figyelni fogok, ismét köszi...
Azt pedig direkt így akartam, hogy még ne derüljön ki, nekem így valamiért jobbnak tűnik, dehát...ízlések és pofonok...:)
És Stephenie Meyer? Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaki ilyet fog mondani:D Nagyon szépen köszönöm, és azt is, hogy ilyen hosszan kifejtetted a véleményedet:)♥